archive-com.com » COM » V » VALLALKOZOKSZOVETSEGE.COM

Total: 513

Choose link from "Titles, links and description words view":

Or switch to "Titles and links view".
  • Kapkodás a törvénykezésben
    napját a kormányoldal az utolsó pillanatban nyújtott be fontos törvénykezdeményezéseket így az ellenzéknek kevés ideje maradt szakmai álláspontjának kialakítására továbbá az előterjesztések megvitatására A szocialisták frakcióvezetője aki a párt soron kívüli Veszprém megyei tisztújító küldöttgyűlésére érkezett pénteken a megyeszékhelyre sajtótájékoztatóján azt mondta a kormány csak beszél a nemzeti együttműködésről a gyakorlatban a hatalom központosítására törekszik Ezt mutatja szerinte az is hogy az elmúlt 30 napban az ellenzéki pártoktól egyetlen tartalmi módosító javaslatot sem fogadtak el Mesterházy Attila hozzátette a Fidesz által pénteken benyújtott a médiával kapcsolatos törvényjavaslatokról sem egyeztetett az ellenzékkel a kormánypárt A javaslatok mutatott rá hatalomkoncentrációt és központosított médiairányítást vetítenek előre Sok az aggály és a kérdés azzal a 29 intézkedést tartalmazó csomaggal kapcsolatban is mondta Mesterházy Attila amelyeket Orbán Viktor kormányfő jelentett be a napokban A Fidesz ugyanazt a társadalomfilozófiát vallja mint 1998 és 2002 között hangsúlyozta a szocialista politikus Úgy fogalmazott a 29 pont ékes példája annak hogy a kormány a lakosság kétharmadától el akar venni hogy a felső egyharmadnak adhasson A szegényebbektől elvesz a tőlük elvett jövedelmet átcsoportosítja a gazdagabb családoknak mondta szerinte erről szól a minimálbér megadóztatása és az egykulcsos adó bevezetése is Mesterházy közölte kialakulhat Magyarországon egy újfajta cselédség hiszen adózott jövedelemből akár takarítónőt nyelvtanárt lehet alkalmazni úgy hogy ezt nem kell sehol bejelenteni Ez nem a gazdaság kifehérítése irányába tett lépés s egy régi világot hoz vissza Magyarországra véli a legnagyobb ellenzéki párt frakcióvezetője GalaxyCrntrum Belépés Felhasználónév Jelszó Emlékezzen rám Elfelejtette bejelentkezési nevét Még nincs fiókja Regisztrálok VSZ információk VSZ fórum a GalaxyWIW en Facebook Hirdetés Kiemelt weblapok Hirdetési csomagok legolcsóbban Akár 90 kedvezménnyel Válság ellen válassza kedvezményes csomagjainkat office gaction info A VSZ és a Genertel megállapodott abban hogy a VSZ tagjai számára a Genertel kedvezményesen ajánl CASCO gépjárműbiztosításokat SZÁMOLJON Kösse meg lakásbiztosítását a Genertelnél 10 VIP kedvezménnyel szemle nélkül néhány

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?option=com_content&view=article&id=558:kapkodas-a-toervenykezesben&catid=1:cikkek&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • Lesz Magyar Őstörténeti Intézet?
    mást mernek mondani Odáig jutottunk hogy a külföldi kutatások lassan az akadémiai álláspontot teszik nevetség tárgyává Éppen itt az ideje hogy a szemléletváltás itthon is megtörténjen tartalmazza a Pörzse Sándor képviselő által jegyzett közlemény Erősen támogatjuk a kezdeményezést hiszen elsőként a Jobbik mert nyíltan beszélni a magyar őstörténettel kapcsolatos hivatalos álláspont súlyos ellentmondásairól A magyar népemlékezet egyetlen olyan elemet sem tartalmaz amely ne a keleti szkíta avar magyar folytonosságot támasztaná

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?view=article&catid=1%3Acikkek&id=559%3Alesz-magyar-stoerteneti-intezet&tmpl=component&print=1&layout=default&page=&option=com_content&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • Kapkodás a törvénykezésben
    módosító javaslatot sem fogadtak el Mesterházy Attila hozzátette a Fidesz által pénteken benyújtott a médiával kapcsolatos törvényjavaslatokról sem egyeztetett az ellenzékkel a kormánypárt A javaslatok mutatott rá hatalomkoncentrációt és központosított médiairányítást vetítenek előre Sok az aggály és a kérdés azzal a 29 intézkedést tartalmazó csomaggal kapcsolatban is mondta Mesterházy Attila amelyeket Orbán Viktor kormányfő jelentett be a napokban A Fidesz ugyanazt a társadalomfilozófiát vallja mint 1998 és 2002 között hangsúlyozta

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?view=article&catid=1%3Acikkek&id=558%3Akapkodas-a-toervenykezesben&tmpl=component&print=1&layout=default&page=&option=com_content&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • A harlemi integrációs program működne a romák körében
    kapcsolatban hogy melyek lehetnek az adaptáció főbb akadályai elsősorban a finanszírozást említette szerinte a tényleges hatás eléréséhez megfelelő forrásokat kell biztosítani A másik kulcskérdés szerinte Amerikához hasonlóan Magyarországon is az hogy az ügy a kisebbség megsegítése mellett elkötelezett vezetőkre van szükség A HCZ program elnöke elmondta ő és szervezete készséggel segít az adaptációban ha a magyar kormány vagy nem kormányzati szervezetek hozzájuk fordulnak Szalai Júlia a Közép európai Egyetem szociológiaprofesszora

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?view=article&catid=1%3Acikkek&id=556%3Aa-harlemi-integracios-program-mkoedne-a-romak-koereben&tmpl=component&print=1&layout=default&page=&option=com_content&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • A harlemi integrációs program működne a romák körében
    elnöke a témában rendezett washingtoni konferencia végén A roma közösségekkel kapcsolatos kérdések annyira hasonlatosak azokhoz a problémákhoz amelyekkel mi Harlemben találkoztunk amikor a munkát elkezdtük hogy ez a megközelítés működne fogalmazott s hozzátette a városi roma közösségeknél lát esélyt sikerre Canada hangsúlyozta ügyelni kell a kulturális és egyéb az emberek érzékenységét érintő különbségekre de ez a koncepció nagyon jól alkalmazható lenne Azzal a kérdéssel kapcsolatban hogy melyek lehetnek az adaptáció főbb akadályai elsősorban a finanszírozást említette szerinte a tényleges hatás eléréséhez megfelelő forrásokat kell biztosítani A másik kulcskérdés szerinte Amerikához hasonlóan Magyarországon is az hogy az ügy a kisebbség megsegítése mellett elkötelezett vezetőkre van szükség A HCZ program elnöke elmondta ő és szervezete készséggel segít az adaptációban ha a magyar kormány vagy nem kormányzati szervezetek hozzájuk fordulnak Szalai Júlia a Közép európai Egyetem szociológiaprofesszora a kétnapos tanácskozás szakmai előkészítője kifejtette a résztvevők egyetértettek abban hogy egy olyan programra van szükség amely egy közösség minden szükségletére és problémájára igyekszik valamilyen választ adni Gondolatébresztőnek nevezte a szakértői eszmecserét a magyarországi átvétel szempontjából Utalt rá hogy ki kell dolgozni az adaptáció menedzselését és az anyagi feltételek megteremtését hiszen a két országban eltérő közszféra és jóléti állammodell működik A HCZ program átvételében fontosnak nevezte a roma helyzet integrált formában történő megoldására szóló társadalmi és kormányzati politikai törekvést Utalt arra hogy Magyarországon viszonylag gyengék a civil közösségek erősödnie kell a mindennapi élet demokráciájának és ezzel erősödhet majd a romák befogadása is GalaxyCentrum Belépés Felhasználónév Jelszó Emlékezzen rám Elfelejtette bejelentkezési nevét Még nincs fiókja Regisztrálok VSZ információk VSZ fórum a GalaxyWIW en Facebook Hirdetés Kiemelt weblapok Kösse meg lakásbiztosítását a Genertelnél 10 VIP kedvezménnyel szemle nélkül néhány perc alatt saját igényeire szabottan az első évben díjmentes lakás assistance szolgáltatással 3 féle önrész csomag közül választva így további 25 díjat takaríthat meg és vegye igénybe a Genertel

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?option=com_content&view=article&id=556:a-harlemi-integracios-program-mkoedne-a-romak-koereben&catid=1:cikkek&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • A Fidesz a médiatörvényhez is hozzányúl
    jelenleg nincs elnöke a rádió elnökének mandátuma pedig hamarosan lejár és nem biztos hogy első körben sikerül új vezetőt választani Az MTV továbbá kezelhetetlen adósságállománnyal rendelkezik és lehet hogy jövő hónapban már nem tud fizetést adni dolgozóiak továbbá két éve nincs is elnöke sorolta Mint Szalai Annamária mondta a köztelevízió több mint hat és fél milliárd forintnyi adósságot görget maga előtt A problémák között említette azt is hogy a közmédiumokat felügyelő testületi tagok száma rendkívül magas így a rendszer felesleges és pazarló Mint fogalmazott jogalkalmazóként azt tartaná jónak hogy az új törvényi szabályozásban a közmédiumok és a kereskedelmi médiumok finanszírozása szét legyen választva Arról azonban mint mondta nincsenek információi hogy a készülő törvény hogyan oldja majd meg a közszolgálati médiumok hosszú távú kiszámítható finanszírozását Arra a kérdésre hogy az új szabályozás mit fog kezdeni a közmédiumok ma nagy létszámú civil kuratóriumi testületeivel Szalai Annamária annyit mondott a közpénzből működtetett médiumok esetében továbbra is célszerű volna megjeleníteni a tulajdonosi és a társadalmi kontrollt MTI Belépés Felhasználónév Jelszó Emlékezzen rám Elfelejtette bejelentkezési nevét Még nincs fiókja Regisztrálok VSZ információk VSZ fórum a GalaxyWIW en Facebook Hirdetés Kiemelt weblapok Hirdetési csomagok legolcsóbban Akár 90 kedvezménnyel Válság ellen válassza kedvezményes csomagjainkat office gaction info

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?option=com_content&view=article&id=555:a-fidesz-a-mediatoervenyhez-is-hozzanyul&catid=1:cikkek&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • "Királyi" testőrség vigyáz Orbánra
    lapban megjelentek szerint a köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére külön királyi testőrséget hoznak létre a többi hasonló feladatot meghagyják a maradék kormányőrségnek A speciális védelmi egység parancsnoka Orbán Viktor korábbi civil testőrfőnöke lesz és az új rendőri kommandó tagjainak nagy része is a Fidesz alkalmazásában állt eddig Ezzel kapcsolatban a lapnak illetékesek megerősítették hogy Orbán Viktor nem költözik a miniszterelnöknek járó rezidenciára Cinege utcai villájából A lakása védelmére a Fidesz által már kialakított biztonsági rendszert is bérbe veszi illetve a szükséges mértékben továbbfejleszti a rendőrség elnöki testőrsége EBI Az Elnöki Biztonsági Igazgatóság EBI csakis a köztársasági elnök és a kormányfő személyes védelmét látja majd el Hajdú János Orbán korábbi főtestőre irányításával Állítólag a Fidesz jelenleg használt biztonsági részben páncélozott gépkocsiparkjának jelentős részét is rendőrségi állományba veszik a többit pedig megbízási szerződés alapján kezelné a kormányőrség Az eredeti őrezred az egyéb személy és objektumvédelmi feladatok mellett a 2011 évi EU elnökség biztonsági munkájáért felel majd A lap felidézi a Köztársasági Őrezred az elmúlt 50 évben a Honvéd utca fokozottan védett épülettömbjében a védelmi célpontok a Parlament és a Fehér Ház közelében működött Hétfőtől azonban már a város három pontján szétszórva kap helyet A lap szerint a terjeszkedni kívánó Honvédelmi Minisztérium HM kapja meg a Köztársasági Őrezred KŐE központi székházát A kijelölt vezetők illetve létesítmények védelmére rendelt őrezred néhány napot kapott a költözésre Az érdekképviseletek értetlenül állnak Pintér Sándor belügyminiszter intézkedései előtt GalaxyCentrum Belépés Felhasználónév Jelszó Emlékezzen rám Elfelejtette bejelentkezési nevét Még nincs fiókja Regisztrálok VSZ információk VSZ fórum a GalaxyWIW en Facebook Hirdetés Kiemelt weblapok Kösse meg lakásbiztosítását a Genertelnél 10 VIP kedvezménnyel szemle nélkül néhány perc alatt saját igényeire szabottan az első évben díjmentes lakás assistance szolgáltatással 3 féle önrész csomag közül választva így további 25 díjat takaríthat meg és vegye igénybe a Genertel gyors és egyszerű kárrendezési szolgáltatását

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?option=com_content&view=article&id=554:qkiralyiq-testrseg-vigyaz-orbanra&catid=1:cikkek&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive

  • Akcióterv: díszes csomagolása a kiadáscsökkentésnek
    hangsúlyozta a Fidesz harapófogóba került az elmúlt napok nyilatkozatai után a pártnak úgy kellett megőriznie a piacok és a nemzetközi befektetők bizalmát hogy ezzel egy időben ne veszítse el hitelességét a választópolgároknál sem Orbán Viktor kormányfő vélhetően ezért állt elő 29 pontból álló akciótervvel amely számszerűsíthető ígéreteket tartalmaz de a legfőbb pontokon hosszabb távra történő megvalósítást ígér fejtette ki Szánthó Filippov Gábor a Progresszív Intézet elemzője szerint a miniszterelnök által ismertetett akcióterv nagyobb része az érdemi kiadáscsökkentő intézkedések díszes csomagolásául szolgál A szakértő az adócsökkentés jövőre halasztása mellett a bankadót nevezte az államháztartás szempontjából legfontosabb intézkedésnek amely szerinte ha nem is 200 milliárdos de mindenképpen százmilliárdos nagyságrendű bevételt hozhat az elkövetkező néhány évben Hozzátette lényegi kiadáscsökkentő intézkedésekre adhat lehetőséget a közszféra bérkiadásainak átalakítása amelyet azonban várhatóan jelentős mértékű tíz vagy akár százezres nagyságrendű elbocsátások kísérhetnek Szánthó Miklós úgy fogalmazott Orbán Viktor üzenetének lényege hogy a társadalmi szerződést kötő kormány nemcsak a közjog és a közpolitika területét hanem a gazdaságot is új alapokra kívánja helyezni A kormányfő beszédének központi eleme volt fűzte hozzá a Nézőpont Intézet munkatársa hogy a változásoknak közösségelvűeknek kell lenniük ugyanakkor a magántulajdon szentségének hangsúlyozásával valamint a bankellenes hangulatkeltés elutasításával azt is megpróbálta kivédeni hogy piacellenességgel vádolják a kormányt A Progresszív Intézet szerint a kedden ismertetett lépések a megvalósítás részleteitől függően akár jó alapot is szolgáltathatnak a deficitcél teljesítéséhez Filippov Gábor ugyanakkor úgy látja a kormánynak ezt követően mindenképpen le kell vonnia azt a tanulságot hogy a jó kormányzás végső soron elképzelhetetlen strukturális reformok nélkül GalaxyCentrum Belépés Felhasználónév Jelszó Emlékezzen rám Elfelejtette bejelentkezési nevét Még nincs fiókja Regisztrálok VSZ információk VSZ fórum a GalaxyWIW en Facebook Hirdetés Kiemelt weblapok Kösse meg lakásbiztosítását a Genertelnél 10 VIP kedvezménnyel szemle nélkül néhány perc alatt saját igényeire szabottan az első évben díjmentes lakás assistance szolgáltatással 3 féle önrész csomag közül választva

    Original URL path: http://www.vallalkozokszovetsege.com/index.php?option=com_content&view=article&id=553:akcioterv-diszes-csomagolasa-a-kiadascsoekkentesnek&catid=1:cikkek&Itemid=30 (2016-02-11)
    Open archived version from archive



  •